Adományosztás az Abaújszántói Őszi Napfény Idősek Otthonának

2020. április hóban a Veszélyhelyzet idején a megváltozott képességű dolgozók által kézzel szőt szőnyegetek és díszpárnákát, melyek levendulával voltak megtöltve adományoztunk az Abaújszántói Őszi Napfény Idősek Otthona lakói részére. Ebben a nehéz helyzetben a szobák textiliáinak kicserélése felfrissülést hozhatott az ott élők életében. 

Adományosztás

2019. június hónap-adományosztás Az adományosztás célja az volt, hogy a hátrányos helyzetben élő szülők gyermekei is élvezhessék a nyár szépségeit, hasznosan töltsék a pihenő idejüket. A program keretében gyermekek nyári táborozásához nyújtottunk segítséget akként, hogy a gyermek táborozásának költségeit átvállaltuk, valamint biztosítottuk a szükséges ruházatát és egyéb felszereléseket. A gyerekek… Több

Szövőműhely látogatása

Sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum által szervezett nyári tábor keretében a gyerekek kettő alkalommal látogatták meg a Szövetséget. 2019. június hónapban óvodások ismerkedhettek meg a szőnyegszövő szakma szépségével.        A gyerekek nagy örömmel fogadták a lehetőséget, hogy ők is kipróbálhatták a szövés folyamatát. A szervezetnél eltöltött kellemes délelőtt hamar véget ért, a… Több